Az olasz meló

A kékvércse-védelmi LIFE+ program (LIFE11/NAT/HU/000926, www.falcoproject.eu) keretében július közepén került sor a soron következő műholdas jeladó felszerelésére. Az Európában jelenleg ismert legnyugatabbi fészkelőállomány az Olaszországban, Parma közelében élő populáció, mely nagyságrendileg 70–100 pár kék vércsét számlál. A korábbi években már fordultak elő itt magyar gyűrűs madaraink, így az eddig rendelkezésre álló adatok arra utalnak, hogy az itt költő kék vércsék aktív kapcsolatot ápolnak a kelet-európai állománnyal.

2010 júniusában például megkerült itt egy 2009-ben, az első kékvércse-védelmi LIFE program keretében, a Vásárhelyi-pusztán fiókaként gyűrűzött kék vércsénk, a fehér alapon fekete RV8-as kódú gyűrű hordozója. A madarat aztán 2013 júniusában ismét megfigyelték, ám ekkor már azt is sikerült kideríteni olasz barátainknak, hogy nem csak „kirándul”, hanem 4 fiókát nevel egy költőládában. Idei túránkon ismét a jó hírre érkeztünk, miszerint madarunk ismét itt került elő, tehát joggal mondhatjuk, hogy ő honosította magát a napfényes Itáliában, a jelenlegi legnyugatabbra élő, szigetszerű állomány tagjaként.
A fehér alapon RV8 kódú tojó Olaszországban.

 

De Michele és barátai 2013-ban például egy másik, ugyancsak a Vásárhelyi-pusztán általunk jelölt madarat is leolvastak, amely narancs alapon az FH8 kódot viselte.
A narancs gyűrűs FH8 kódú tojó (Fotók: Michele Mendi).

A madarak egyébként, eddig ismert mozgásmintájuk alapján jellemzően a tavaszi, Afrika felől hazafelé vezető vándorúton érintik nagyobb számban a régiót.

 

A különítmény …

Ezen előzmények után az ötfős magyar különítményt (Solt Szabolcs és Horváth Éva/MME Kékvércse-védelmi Munkacsoport, Fehérvári Péter/Magyar Természettudományi Múzeum, Kotymán László/Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság és Piross-Imre Sándor/Szent István Egyetem, Állatorvos-tudományi Kar) Marco Gustin, az Olasz Madártani Egyesület (LIPU, http://www.lipu.it/) kutatója és lelkes csapata segítették az úton, név szerint: Cristina Giosele, Michele Mendi, Mario Pedrelli, Silvia Salomoni, Rita Pellegrini, Andrea Zanichelli, Enrico Ottolini, Emanuele Fior és solymászunk, Fabrizio Cavalli.

 

A fényes terv

Úti célunk, az ország északi régiójában, a Pó folyó síkján, Párma városa körül elterülő vidék, amely közigazgatásilag Emilia-Romagna (Regione Emilia-Romagna) régió része, és leginkább gasztronómiai értékeiről, sonkájáról és sajtjairól híres. Talán nem véletlen, hogy Párma városában van az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) székhelye is.

A várost körülölelő vidék avatatlan szem számára első ránézésre a megszokott, mezőgazdasági művelés alatt álló alföldi táj. Szakmai szemmel nézve azonban sajátos terület ez. Az együttesen mintegy 16 000 négyzetkilométernyi terület meghatározó termesztett növénye a lucerna, melyet kis-közepes méretű táblákon termesztenek alapvető takarmányként.

A méltán világhírű, egyik legrégebbi európai sajtféle, a parmezán helyi változatának, a „Parmigiano reggiano” nevű sajtnak az előállítása okán sajátos, nagyon szigorúan szabályozott mezőgazdasági művelés zajlik itt, melyről korábbi cikkünkben már beszámoltunk.
A Parmigiano reggiano sajt hazája (Forrás: parmigianoreggiano.com/english/made/default.aspx).

 

A sűrűn lakott vidéket a hazai nyílt, alföldi területekhez hasonlóan, magas nyárfasorok és -ligetek tagolják, ezekre helyezték ki olasz kollégáink az általunk is használt típusú költőládákat. Amiben az ő telepeik nagyon sajátosak, hogy immáron minden itt előforduló vércsefaj, a fehérkarmú, a vörös és a kék vércsék együtt fészkelnek a telepeken!
Kotló kék vércse a költőláda mélyén (Fotó: Michele Mendi).

Ez a műfészektelep a farm közvetlen szomszédja  (Fotó: Solt Szabolcs, MME).

 

Ilyen nyárfasorok, ligetek adnak otthont a telepeknek, sokszor közvetlenül egy gazdasági épület mellett. A vércsék számára ugyanolyan megszokott itt az ember közelsége, mint felénk a fekete rigók vagy városi szarkák számára.

 

Természetvédelem olasz módra

Olaszországban a nálunk ismert körülményekhez képest jóval nagyobb a magántulajdonban lévő területek aránya, így nehéz is egy-egy természetvédelmi célú beavatkozást többszáz hektáron elkezdeni. Egy költőládák kihelyezésével orvosolható fészkelőhely probléma kezelése is több egyeztetést és a földtulajdonosok széles körű beleegyezését igényli.

A LIPU munkatársai több mint 20 éve dolgoznak a területen, és a szervezet tevékenységét a vércsék védelme mellett természetesen más fajok, fajcsoportok gyakorlati védelme, sőt, hosszú távú élőhelyrekonstrukciós programok is fémjelzik. Torrile település közelében például egy cukorgyár ülepítője mellett alakították ki 1998-ban, majd bővítették folyamatosan a ma már 110 hektár kiterjedésű természetvédelmi területet, egy sekély és mélyebb vizű tavak láncolatából álló vizes élőhelyet, amely a Pó folyó közelsége miatt nemcsak fészkelőhely, de jelentős állomáshely is lett a vonuló madarak életében.
Házigazdánk, Ugo Faralli, a LIPU természetvédelmi területekért felelős vezetője mutatja be a tórendszer kialakításában ’98 óta elért előrelépéseket (Fotó: Horváth Éva, MME).

Egy kis vízi paradicsom a szántók tengerében.

Félig földbe süllyesztett lesekből figyelhetjük és fotózhatjuk …

… a népes sereglet mindennapjainak (bíbic) …

… nehezen megleshető részleteit – kis kócsag (Fotók: Solt Szabolcs, MME).

 

Eközben a környező vidék a kistraktoroktól és a mögöttük csattogó kaszáktól hangos, zajlik a lucerna betakarítása. Elballagtunk hát egy csendes kis vendéglőbe ebédelni. Ha bárki erre jár, érdemes hasonlóképpen tenni, mert a legkisebb helyek szerzik olykor a legkedvesebb és legmaradandóbb élményeket. Torrile kalmárjai például nagyon sajátos étlapot alkalmaznak, amely önmagában érdemes a figyelemre.
Íme, az étlap, amely kiválóan lekötötte a társaságot,  amíg az étel elkészült.

 

Ezen a kedves területen töltöttünk tehát július közepén két napot vendéglátóink társaságában, és terveztük legalább egy kék vércse megjelölését PTT jeladóval.

 

Jeladózás á la falcoproject.eu – II.

Összesen két helyszínen próbáltunk madarat fogni. Minden alkalommal párhuzamosan használtuk a helyi csapat módszerét, azaz nagy felületű függönyhálókat, és a magunkkal hozott, idei fejlesztésű Falcofágot is.
Marco csapata egy három háló által ölelt udvart takarított ki,  ide került a csali, …

… a jókedvű Harris-ölyv - Parabuteo unicinctus  (Fotók: Solt Szabolcs).

Közben a keleti oldalon, a Fág-nál Kotymán László dolgozott (Fotó: Horváth Éva, MME).

Áll már a „kiváló magyar termék”, műbaglyunk kémleli  a vidéket (Fotó: Solt Szabolcs, MME).

 

Végül a két nap alatt befogott 6 madárból (1 tojó, 5 hím) választottuk ki azt a példányt, amelyet átlagon felüli adottságúnak ítéltünk meg. A szép kis hím Marcotól és csapatától az „Apollo” nevet kapta.
„Apollo” Cristina Giosele (LIPU) kezében (Fotó: Horváth Éva, MME).

Következik az adó felhelyezése, először a szál rögzítésével (Fotó: Cristina Giosele, LIPU).

Közben Marco már gyűrűzi „Apollót”.

Itáliában a kék alapszínen fehér karakteres gyűrűk használatosak.

Marcoék is mérik a madarakat, saját protokolljuk szerint, amit természetesen alaposan dokumentálnak is (Fotók: Solt Szabolcs, MME).

Felszereljük az adót, majd a varrás és igazítás után jön a tollak eligazítása, hogy az adó jól „kilásson” (Fotó: Emanuele Fior).

 

A jeladó szerelése közben aztán kellemes meglepetés ért minket: a korábbi helyi LIFE projekt vezetője, Enrio Ottolini barátunk látogatott ki a helyszínre, aki 2009-ben a Szarvason rendezett Kékvércse-védelmi Konferencia olasz delegációjának is tagja volt.
Enrico Ottolini összegzi, mi történt utolsó találkozásunk óta.

Enrico aztán aktív részt vállalt a programban, ő is szabadon  engedett egy madarat (Fotók: Emanuele Fior).

„Apollo” a jeladóval 2014.07.17-én, elengedése előtt  (Fotó: Cristina Giosele).

 

A szabadon engedése óta eltelt hetekben Apollo a fészkelőhelyén tartózkodott, szeptember 15-én és 16-án egyaránt sikerült Marcoéknak megfigyelniük, egy 36-38 madarat számláló kis gyülekezőn. Ám ez is azt jelzi, hogy a közeljövőben megkezdi majd hosszú vándorútját.

Kazak társaihoz hasonlóan "Apollo" útját is élőben követhetjük a satellitetracking.eu honlapon keresztül.

Élmény volt a közös munka, köszönjük „Apollo” keresztapjának, a vércsék helyi mentorának, Marco Gustinnak és lelkes csapatának ezt a tartalmas két napot!

 

Solt Szabolcs